Megtörtént már egynéhány alkalommal, hogy egy kocsma padlóján ébredtem, és emberek kerülgettek ki jobbra balra, hogy kikérjék a reggeli kávéikat. Én pedig mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, teljesen kiszáradva pillogtatok a retkes padlón, mint hal a szatyorban, fáj mindenem, és rögtön az értéktárgyaim után kutatok, mit loptak el, mit adtam el, vissza próbálok emlékezni az éjszaka történtekre (javarészt sikertelenül), aztán kikérek egy kávét meg ha kedvem van egy sört, csakhogy rendbe legyen a fejem és ne fájjon annyira. Ha nagyon különleges napom van akkor egész egyszerűen bekapok egy ír kávét vagy egy white russiant, így letudom a koffein és alkohol bevitelt is egy egyszerű itallal. Viszont volt egy olyan ébredésem, ami teljesen más volt, mint a jól megszokottak. Nagyon máshogy éreztem magam. Nem az a szokásos szégyenletes érzés uralkodott el rajtam, ami ilyenkor szokott lenni, nem a bűntudat és a másnaposságból fakadó hányinger szép és már már lassan mindennapos (meg mondanom sem kell, hogy jól megszokott) egyvelege ringatott keblein abban az egy adott pillanatban. Nem is tudom, hogyan kéne megfogalmaznom, de a lényeg röviden az volt, hogy még reggel is éreztem, hogy szedi a fejemet a kristály. Ez nem egy olyan érzelem, ami szerintem nem leírható vagy kifejezhető úgy, hogy azt bárki is megértse, aki nem jártas ezekben a módosult tudatállapotokban. Sem a lelki, sem pedig a fizikai érzetet nem tudnám pontosan megragadni, kérem, ha valakit ez igazán érdekel, akkor keressen fel egy bölcsész drogfüggőt, vele értekezhet erről hosszadalmasabban is. Ez az érzés ott akkor reggel helyben teljesen meglepett, mivel egyáltalán nem emlékeztem arra, hogy bármi más kábítószert kevertem volna alkohollal, egészen addig míg nem kezdtem ismét érezni a kellemes zsibbadást a hátgerincemen. Felpattantam a padlóról, mint akit puskából lőttek, éreztem, hogy nem bírok tovább aludni, teljesen energikusnak éreztem magam, úgy ébredtem, mint a reklámokban bárki a nagyon jó Eztveddmegmostazonnal típusú kávé illatára, vagy a vadonatúj zabpehely piacra kerülése végett. Vagy az új mosógép okozta eufória miatt. Erre egy kézzel fogható magyarázat volt. Nagyon úgy tűnt, hogy a maradék kövek szépen lassan kezdtek feloldódni az orrnyálkahártyámban míg az igazak álmát aludtam. Innen a rutin már a bevett szokás volt, bekaptam egy white russiant, és elindultam haza gyalogszerrel. Zsebeimben matattam, telefon megvan, lakáskulcs megvan, dohány filter cigipapír, maradék marihuána megvan, éreztem, hogy nagyon tökéletes minden, jó lesz ez a nap, mondtam is magamnak. Hiszen amikor ilyen jól indul a nap, nagyon nehéz, hogy tönkre tegye bármi is a hangulatomat, holott nagyon könnyen tönkre tudják tenni a hangulatomat akár egyetlen kis aprósággal sikerülhet ez, erre bárki képes. Itt ennek nem állt fenn a veszélye, ezt biztosra vettem, de mégis elkövettem azt az aprócska hibát, hogy elszóltam magamat. Méghozzá mennyire elszóltam…

Nagyon gyorsan gyalogoltam hazáig, nem is tudtam volna lassan gyalogolni. Ez idő alatt végig próbáltam szépen kigondolni, hogy egész napra mik a teendőim, és felvázoltam magamnak egy viszonylagos tervet ezeknek a betartására és kivitelezésére. Körülbelül 20 percre laktam gyalog a lakásomtól, de tudtam, hogy ezt a távot 10 perc alatt megfogom tenni gondtalanul, és az első dolgom rögtön egy kád víz leengedése lesz, lekell mosnom magamról haladéktalanul a kocsmapadlót, hiszen aki nem tudná, nagyon nem higiénikus a kocsmáknak a padlója, értelemszerűen nem alvásra lett az kitalálva és odatéve. Egy dolog zavarta meg a tökéletes lelki állapotomat. A telefonom hírtelen a semmiből jövő csörgése. Rögtön majdnem megállt a szívem az ijedtségtől mert tudtam, hogy senki nem keresne engem reggel 9kor a semmiből, csak ha nincsen valami probléma, ezt biztosra vettem. Beugrott egyből, kibaszottul csütörtök reggel van. Munka van ma, melóznom kellene már rég, reggel 8 óraára ott kellett volna lennem, hívott a főnököm, kileszek herélve. Tudniillik pont az egyik legnagyobb öröm abban, hogy sohasem vagy józan, ami egyben az átka is. Nagyon tönkre teszi az időérzékedet. Na szóval így történt, hogy hívott a főnököm, 1 órája bent kellene lennem (a szakmámat hagyjuk jelenleg mert a sztori szempontjából teljesen lényegytelen). Torkomban dobogó szívvel vettem fel a telefont és közben csak arra tudtam gondolni, hogy nem ez az első alkalom, hogy trehányságból fakadóan kések és bizton állíthatom, hogy most is megértő lesz velem. Nyugtattam magam, többé kevésbé sikeresen. Egy mennydörgés hangerejével felérő ordítozást hallottam a vonal végéről, legjobb emlékeim alapján megpróbálom visszaidézni az elhangzottakat:

- Ha meglátlak megöllek! Esküszöm kiheréllek! – ordított, mint valami faszom fába szorult féreg. De rendesen eltaláltam a kiherélést, én is pont erre gondoltam, hogy kifog herélni. Mennyire csodálatosan egymásra éreztünk.

- Ne haragudj kérlek, nagyon csúnyán elaludtam, de bent maradok tovább és pótlok mindent ígérem.

-Teljesen leszarom, ne gyere be többet soha, és igyekezz kerülni az utcán mert véged van te utolsó fasszopó állat! Még van pofád… - olyan hangerőn kiabált azt hittem egy darabig, hogy lángra fog kapni a telefonom hangszórója.

Itt még persze ugyanúgy végig beszélt nekem megállás nélkül meghát persze fenyegetőzött, viszont nem hallottam, nem voltam képes figyelni rá, mert egyszercsak kezdtek beugrani a képek a tegnapi napról. Realizáltam mindent, majdnem elejtettem a kezemből a telefonomat, kirázott a hideg és csak sötétült el a világ én meg emlékezni kezdtem. Hogy maradhatott ki az emlékeimből? Megdugtam a lányát a tagnap a kocsma mögött! Úristen ember, hogy voltam képes elfelejteni, hogy miket voltam képes leművelni körülbelül 6 órával ezelőtt. Vivien, 19 éves, jó tanuló, egyetemre készül, rettentően intelligens (nem az apjára ütött e tekintetben) olyan formás csaj, mintha a filmvászonról leszökött tökéletes nő lenne, nem mellékesen brutálisan jól tud szopni, mint kiderült és eszembe jutott. Kiment az erő is a lábaimból. Ja és megint csak nem mellékesen egy pár alkalommal vettem tőle füvet meg minden egyéb kemikáliákat, ha úgy volt én adtam el neki, ha épp volt pluszban annyim. Maradjunk csak annyiban, hogy egy teljesen jó és visszafogott üzleti kapcsolatban álltunk a leányzóval.  Szóval így teltek néha Viviennel a találkozások, akit az idők folyamán a megszámlálhatatlan kocsmatúrákról sikerült megismernem. Gyakran jártam a törzshelyére, ahol a barátaival volt, így nem volt nagyon nehéz egy idő után szóba elegyedni vele. De erről a tegnap esti kis kalandról én teljes mértékben megfeledkeztem. Mondjuk nem bánom, hogy emlékszem most már.

- Figyelj, ne haragudj, tényleg nagyon sajnálom, nem tudtam, hogy a te lányod, esküszöm nem tudtam, nem ismertem fel részegen, nagyon szégyellem magam! – pontosan tudtam, hogy az ő lánya, legalább a kedves olvasóknak nem hazudok.

- Igen? Nem tudtad? Na és azt tudtad, hogy illegális, amibe belevitted te szerencsétlen retkes büdös balfasz buzi!

- Illegális? Mi illegális, 19 éves ember! – nem éppen a legmegfelelőbb választ adtam, de ez volt az első reakcióm, mert a drogok világában mozogva félti az ember a bőrét minden hasonló vádaktól, hogy ne adj Isten valami illegálisba keveredtél belé. Bőven elég annyi, ha ezt csak te tudod meg a hasonszőrűek.

- Te teljesen idióta vagy, drogozni mindenhogyan illegális te üresfejű idióta, idióta nyomorult esküszöm rendőrt hívok dílerkedésért!

Értem már, teljesen világos. Vázolom a történteket ahogyan elképzeltem mi is történhetett. Cuccot kaptak nála, lebukott, megijedt és bevallott mindent. Ennyi az egész, ennyire pofon egyszerű, bár azóta sem tudom, hogy ez így történt-e. Azt hittem egy világ omlik össze bennem, ha ez az agresszív vadállat rendőrt hív engem bevarrnak, és az eddig sem fényes szánalmas életem egy még rosszabb fejezet elé néz, és még sötétebb és szánalmasabb jövő vár rám, mint amit eddig elképzeltem. Mérlegelnem kellett rögtön, vagy azt mondom neki, hogy elképesztően sajnálom, többet nem fordul sohasem elő, megbánom minden bűnömet és hívjon nyugodtan rendőrt mert megérdemlem és akkor hátha egy kirúgással meg egy irgalmatlan nagy ejnye bejnyével és persze fenyegetések hosszú sorával megúszom, vagy elterelem a figyelmét arról, hogy a lánya tőlem vesz kábítószert azzal, hogy az arcába vágom, hogy akkorát keféltünk előző éjszaka, mint még soha senkivel. Ez persze azt is eredményezheti, hogy immáron két dolog miatt fogja elveszteni a józan esze fölött a kontrollt, ami senkinek sem lenne jó (nagyon sok neandervölgyi génállomány szorult bele emberünkbe) és ígyis úgyis rosszul jövök ki ebből a szituációból. Mondván magamnak, teljesen mindegy az én életemben már minden, döntöttem.

- Megtudom magyarázni, mindent megtudok az elejétől magyarázni. Nem adtam el neki semmit, azt mondta lefeküdhetek vele, ha adok. Semmi szó sem volt eladásról. – nyilván nem emlékszem, hogy hogyan kerültünk intim szituációba, de nyilvánvaló volt számomra, hogy nem így.

- Hogy mi a faszt beszélsz? – onnan tudható erről az emberről, hogy ideges, hogy ordít. A szókincse mindig is ilyen volt, nem volt komplexebb nyelvjárása egy 14 évesénél.

- Jaj nem mondott el neked mindent? Úristen nagyon rossz, hogy ezt így tőlem kell megtudd, de nagyon érti a dolgát a lányod.

- Vége, neked véged, teljesen véged, megöllek feldarabollak, kiontom a beleid és felkötlek vele! – amelyik kutya ugat az nem harap, ne feledjük el ezt az örökérvényű mondást drága barátaim, szóval adtam alá a lovat.

- A feleségedtől örökölte, hogy ennyire brutálisan jól tud szopni? Nem akarok tolakodó lenni, csak kérdem. – na és itt vetettem el a sulykot, de keményen! Tudniillik, szegény hitvány rossz arcú Bélának a felesége 5 éve meghalt. És ezt tényleg nagyon nem kellett volna, mosom a szám még most utólag is, kevés dolgot restellek annyira, mint ezt a párbeszédet.

Lebaszta a kagylót. Nem trágárkodni szeretnék minden áron, de ez így történt. Lebaszta, érezhető volt. Szerintem az ujjával átütötte a képernyőt ahogy megnyomta a nagy piros gombot. Na és ezen a ponton kezdtem gondolkodni. Eszednél vagy? Te teljesen elszívtad az agyad? Mi a halált csináltál te most éppen? Nem voltam abban a helyzetben, hogy ilyen hangnemet engedjek meg magamnak vele szemben, egyrészről ő a munkaadóm. Vagyis most már csak volt, ugyebár. Másrészről, kristályt adtam el annak a formás seggű lányának, és persze ha ez mind nem lenne elég, elmondtam neki, hogy meghúztam és még a számra is vettem a feleségét. Kész, én értem, hogy nekem már úgyis minden mindegy alapon viselkedve gyakran érezzük, hogy miénk a világ, pláne én, de én sem vagyok az a kemény arc, hogy kibéküljek a börtön gondolatával, vagy, hogy ne bánjam később azt, ha így beszélek valakivel, legyen szó még ekkora vademberről is mint Béla. Sőt, azzal sem vagyok képes kibékülni, hogy nincs már munkám. Sírni kezdtem. Összekuporodtam az út szélén, mint valami rühes kutya és zokogni kezdtem. Aztán rájöttem, hogy nekem a lakásomon kismennyiségben található még úgy mondván ez meg az. Sprinteltem, de úgy, mint még soha. Mintha 3 pitbull kergetne, akiket 2 medve kerget és lehet, ha még így is keveset mondtam. Hazaértem, majdhogynem betörtem az ajtóm úgy siettem befelé a piagőzös cigiszagú pöcegödrömbe, de így legalább megkönnyítem a kedves biztos urak dolgát és nem kell majd ők betörjék, úgy hallottam bevett gyakorlat náluk az ilyesmi. A füvet a zsebemben, és azt a szánalmasan kevés kis ketamint meg kristályt az íróasztalomon egyből kibasztam a wc-be és lehúztam. Na oké, hogyan tovább? Mély levegő után csak üljek le és várjak csendben? Vagy főzzek kávét a rendőröknek? - mert úgyis biztos voltam benne, hogy előbb vagy utóbb érkezni fognak. - Kitöltöttem egy féldeci Unicumot és lehúztam. Valamennyire megnyugtatta az idegeim, de akkor sem változtatott semmit ezen a kilátástalan helyzeten. Megfogadtam ott helybe, hogyha ezt bármilyen úton módon megúszom, akkor sokkal jobb ember leszek ezután. Nem fognak érdekelni a pillanatnyi örömök, soha nem fognak többet kábítószerek uralkodni felettem, végre felelősségteljes felnőtt ember leszek, edzni fogok és vegán leszek! Igen, pontosan ezt fogom csinálni, és ha van Isten, akkor nagyon nagyon büszke lesz majd rám, a mennyországban pedig sírva fog minden rég meghalt felmenő és lemenő ági rokonom tapsolni, hogy mennyire büszkék rám. Ez mind szép és jó elképzelés volt, de hamar visszarángatott a földre egy telefoncsörgés. Megint kivert a víz, és ismét szorongani kezdtem, hasonlóképpen az első telefoncsörgésnél. Egy ismeretlen szám volt az, fogalmam sem volt ki lehet és egyáltalán miért. Engem minden telefoncsörgés különösképp meglep, mert senki nem szokott telefonon keresni a szüleimen kívül, mert köztudottan gyűlölök telefonon beszélgetni. Felvettem, és csodák csodája Vivien volt a vonal másik végén.

- Te teljesen idióta vagy? Hogy a faszba lehetsz ennyire fogyatékos!

- Neked is szia.

- Miért kell olajat önteni a tűzre?

- Azt hittem, hogyha elmondom mi történt akkor inkább azt fogja előtérbe helyezni, hogy dugtunk a kocsma mögött. – ezt hangosan kimondva jöttem csak rá, hogy szerencsétlenebb ötlettel elő sem rukkolhattam volna, vállon veregettem szerény személyem.

- De hát nem dugtunk a kocsma mögött te állat! Te szerencsétlen, nem dugtunk sehol! – na hoppá, szóval, hogy nem? Nem voltam képes felfogni, pedig most már teljesen tisztán emlékszem rá, hogy ez kettőnk közt megtörtént.

- Nem?! Hogy hogy nem?

- Valami idióta részeg taknyos kis picsával voltál, de egy újjal nem értél hozzám! Még kérdeztem is, hogy biztos vagy te ebben, kell rád vigyázni, te pedig elküldtél a picsába és kimentél valami tizenéves szerencsétlennel, te is ahelyett, hogy vigyáznál a részeg lányokra! – nagyon jó, a végén kiderül, hogy valami kiskorúval keveredtem szexuális kapcsolatba, neki is az apja mindjárt felhív, hogy teherbe ejtettem a ki tudja hány éves lányát. Nagyon jó, csak így tovább!

- Úgy emlékeztem, hogy te voltál!

- Szeretnéd. De így most nagyon elbasztál mindent, nagyon nagyon elbasztad! Csak azért hívtalak, hogy szóljak, hogy apám elindult valahova nagyon idegesen, és nem akarom az ördögöt a falra festeni, de valószínű feléd igyekszik. Mondjuk ezek után kurvára meg is érdemled! Soha senki ennyire csúnyán nem beszélt még velem, mint most apám, csoda, hogy meg nem vert! De még simán meg is verhet!

Na és itt még egy dolog jön be a képletbe, amit elfelejtettem. Béla 1,96, akkora karjai vannak, mint a combom, biztos, hogy a másodperc tört része alatt töri szét a gerincem, ha kedve szottyan. Az ikonikus jelenet villogott rögtön a szemem előtt, ahogyan a Batman: Knightfall című 1993-as képregényben Bane eltöri Batman gerincét. A különbség csak annyi, hogy én nem vagyok annyira ütőképes, mint az a bőrruhás fetisiszta. Szóval aggodalomra volt okom.

- Még a telefonomat is összetörte, hogy többet soha ne tudjalak keresni! Szerencsére van dugi telefonom lementett számokkal, és legalább eltudom mondani neked, hogy többé soha látni sem akarlak! – dugi telefon előre lementett számokkal. Mondtam már, hogy intelligens egy csaj.

Ugyanúgy rámbaszta a kagylót, mint az apja. Még egy féldeci Unicum. Oké, változott a helyzetem valamennyit. Nem a rendőrök érkeznek, hanem egyenesen maga a legenda, a hamisíthatatlan igazi és egyetlen Béla, és valószínű megvannak a perceim számlálva. Aztán eszembe jutott, hogy nem tudja szerintem a címemet. Sőt, biztos, hogy nem tudja, honnan tudná? Amíg kideríti van időm, hacsak jól gondolom és tényleg nem tudja. Nyúlcipő, és sprint. Megszámlálhatatlan mennyiségű kocsma van ebben a városban, és tudom, hogy nem a legfelelősségteljesebb döntés ilyenkor amikor spórolnod kéne mert most rúgtak ki elmenni inni, de itthon nem maradhatok, és muszáj lesz valahogy megnyugodnom mert sajnos magamtól más módja nincsen ennek. Felhívtam rögtön Döme barátomat, hogy elkellene jönnie velem sürgősen mert kell beszélnem valakivel erről az egészről. Tudniillik, egy középkorú alkoholista naplopó ember szintén általában középkorú alkoholista naplopó emberekkel tölti az időt, és mivel Dömének pont, hogy a naplopásából adódóan rengetek ideje volt, el is jött velem a Fedélzet nevű kocsmába. Azért hívták így, mert olyan volt az egész kialakítása, mint egy régi kalózhajó belseje. Őszintén szólva, nagyjából ugyan olyan alakok is voltak jártak álltalában oda mint a vén házsártos rumszagú kalózok. Volt valami szép az ilyen típusú kocsmákban, amelyeket csak a lokálalkoholisták tartottak el. Szerencsére mire odaértem Döme már ott volt megosztottam hát minden kalandomat egy néhány csapolt barna sör társaságában, pontosan tudtam, hogy semmilyen használható dolgot nem fog tudni mondani nekem, és azzal is pontosan tisztában voltam, hogy nem fogja felfogni a dolgok súlyát, de istenem, annyira jól esett valakinek csak beszélni. Ismertem Dömét pontosan annyira, hogy tudjam, hogy valami olyasmi választ fogok kapni tőle, hogy ‘’Legalább jó nagyot élveztél?’’ vagy hogy ‘’Nézd a jó oldalát, legalább szexeltél egy hatalmasat’’ vagy hogy ‘’Ne aggódj ember, amúgy is kurva rossz munkahelyed volt’’ vagy esetleg valami olyasmit, hogy ‘’Megöljük Bélát ne aggódj, ha egy újjal is hozzád mer érni’’, vagy szimplán csak képen fog röhögni. Ám nem így történt, ugyanis közbe jött valami, pontosabban fogalmazva valaki, viszont pontosan így történt volna normális esetben. Elsápadt arccal vágott a mondatom közepébe mögém bámulva, valami olyasmi odaszólással, hogy: ‘’Vigyázz mert…’’. De ahogy megfordultam csak egy hatalmas öklöt láttam az arcom felé érkezve, a négy ujjára tetovált V I V I betűk, és akkorát bemosott, hogy rögtön helyben elájultam. Kiütött egy az egybe, ahogy mondani szokás. Semmi emlékem nem volt ezek után, ahogy arcon vágott az a hatalmas ököl, az egész világ elsötétült én meg gondolom úgy eldőlhettem, mint karácsonyfa januárba. Nem a legtökéltesebb program csütörtök délre, de ilyen az élet, néha közbeszól, neked pedig tűrnöd kell. Mire magamhoz tértem már besötétedett. Elnézést mindenkitől, hogy az esetet – csattanót úgymond – nem tudom jobban részletezni, de mint mondtam, kiütöttek én meg padlót fogtam. Mindkét orrlyukamba zsebkendőből improvizált tampon volt helyezve, az arcom, illetve a bordáim brutálisan fájtak, annyira, hogy levegőt venni sem voltam képes rendesen, mellettem meg Döme teljesen bebaszva ücsörgött, ránézésre hírtelen legalább 16 üres sörös üveggel az asztalon. Irigy voltam, ne tudják meg mennyire.

- Magadhoz tértél? Ezaz, végre, hogy érzed magad? Nagyon rosszul vagy? Élsz még, élsz még?

- Magamhoz… - tudtam kinyekeregni magamból nagyon nehezen egy ennyit. Jobban lekötöttek a fájdalmaim.

Szétnéztem, minden a természetes régi módján, minden a megszokott kerékvágásban. Dömét kérdeztem miért fájnak ennyire a bordáim, és kiderült, hogy földön ájultan fekve még egy sor rúgást rám mért az a vadállat proli. Bár komolyan mondom nem igazán hibáztatom. Nem tudom milyen érzés apának lenni, de szerintem a helyében én sem jártam volna el diplomatikusan. Miután Béla távozott, rendőrt szerettek volna hívni az ott jelenlévő hozzánk hasonló lezüllött alkeszek, de Döme mindenkit megnyugtatott, hogy nem éppen egy olyan helyzetbe vagyok, hogy ebből bármi jogi kalamajka legyen. Helyén volt az esze, nem hiányzott volna még erre a szanaszét verésre egy ‘’Jajj igen drogot adtam el a lányának ezért eltörte az orrom’’ típusú mondtad elhangozzon semmilyen körülmények között. Gondoljuk végig, nem vált volna előnyömre.

Szóval így történt, hogy ismét egy kocsmában ébredtem fel és emberek kerülgettek ki jobbra balra, hogy kikérjék az nap végén jól megérdemelt italaikat. Én pedig mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, teljesen kiszáradva pillogtatok a retkes ragadós székeken, fáj mindenem, és rögtön az értéktárgyaim után kutatok.  Szerencsémre a bőrszékeken feküdtem és megint nem a padlón kellett ébrednem, feltételezem Döme felkapott onnan. Hálás voltam neki, ha elfelejtettük volna hát emlékeztetem a drága olvasót, a kocsma padlója nem higiénikus, és nem ajánlott aludni rajta. Mellette sem szívesen alszik az ember, nade rajta? Oda gyomor kell. Aztán felkeltem kikértem egy white russian koktélt, és azt mondtam, hogy ez lesz az utolsó. Dömének megköszöntem a barátias helytállását és külön kihangsúlyoztam, hogy örülök, hogy nem szólt bele a dolgokba, különben lehet ő is ájultan feküdne éppen, vagy már pont, hogy ő sem. A bárostól nem köszöntem el, úgymondván angolosan távoztam.

A hazafelé vezető úton bőven volt időm átértékelni magamban az utóbbi 24 órámat. Megúsztam, és eszembe jutott a fogadalmam. Ennek egy éve már lassan, azóta sem lettem vegán, edzeni sem járok, és nem is iszok kevesebbet, de szerencsére többet sem. Az illegális kábítószerek világával teljesen megszakítottam a kapcsolatomat, rövid időn belül pedig felvettek egy nagyon menő egyetemre is. Kapusnak igaz, de legalább fizetnek pont annyit amennyivel egyelőre megelégszem. Szakadni próbálok a régi énemtől, egy dologtól viszont nem sikerült elszakadom. Vivientől. Idővel ismét egymásba botlottunk, és megtudtuk beszélni a dolgainkat higgadtan, miután már nem volt annyira friss ez a történet. A legjobban azt bánom, hogy nem őt pakoltam meg azon a bizonyos szerda éjszakán. De nagyon igyekszem, hiszen ami késik az tudjuk jól, hogy nem múlik.